Pokróc barlang

2012-02-24T02:41:00.003+01:00

Itt a vége, fuss el véle. Elfáradtam, már nagyon-nagyon rég. Kihalt belőlem minden, minden több, minden naivitás. Legvégül szenteste, mikor kisétáltam oda, majd most. Nincs velem igazán fent senki vagy én vagyok túl elégedetlen, hát ezt már nem tudom lesütött tekintettel tudomásul venni. Talán ma, hiába sétáltam másfél órát keresve, nem megy ez nekem.
Búcsúzzunk itt stílusosan. Ég veletek!

2011-09-22T15:24:00.001+02:00

2011-07-30T20:13:00.007+02:00

2011-06-06T00:23:00.002+02:00

Székely Szabolcs - Játszótéri Dzsajadéva

Bálint ül csak a játszótéren, homokozik egyre,
a vár amit épít, nem elég óriás, nem elég széles,
nem fér bele a sok ág-darab Isten.

Bálint ül csak a játszótéren, homokozik egyre,
a térdét átöleli, a feje súlyos gondokkal teli város,
nincsen senki, aki neki segítsen.

Bálint ül csak a játszótéren, homokozik egyre,
a földön mellette van a lapát, a vödör, meg a sok-sok szerszám.
Bálint ásni akar, mert azt hiszi, kilyukad a Földnek másik végén.
Bálint ásni akar, hogy a csillagokon túl, majd az
Üveghegyek országába elérjen.

Bálint ássa a kútját a homokozóban, míg kicsi kezeire sár
tapad, izzad a homloka, tenyere, az ingujjával törli le
egyre a munka hevét, koszosan fel-felnevet olykor.

Bálint sír, csak sír anyukája ma jól megszidta,
hiszen nem ment haza délre.
Bálint most otthon van az ágyon pityereg, utána a
parkettának esik, padlót kaparássza a csillagokon túl majd az
Üveghegyek országába szeretne elérni.

Bálint elfárad, meg az álom is elnyomja, a hideg
ablak alatt el is alszik – álmait őrzi a Nagy Szobafogság.

Még első félévről ismerem Lackfi órájáról, csak a papír valahol elkallódott amelyre nyomtatva volt (vagy csak lusta vagyok megkeresni), de a net a segítségemre sietett

Keringőből merített halmozások

2011-05-26T00:16:00.002+02:00

Közel s távol viharlámpák,
körülöttük vérszívók,
lepkék és páncélosok
egymásba kapnak,
mert a föld felomlott az égre.
Van mit ellep teljesen a fű.
Sok az ismerős fény, de
ismeretlen a kék, meg az a barna.
Lényegesen semmi se változott
csak az ágak csiklandozhatnák a csillagokat,
de azok meg vagy nincsenek,
vagy a földre hullottak fentiként.
Klisé fáradt vagyok, így nyár estére,
belülről cirógat csak a hideg.
Mi vállam alatt volt, helye az is fáj,
csak megyek és megyek,
lépteimnél ropog a gaz, néhány bogár,
a kutyám meg már nem tudom merre jár.
Hangja ha volna elveszne a ciripelésben,
enyém is, majd követi azokat
a derengő alakokat mögöttem,
akik fejemből kalapács nélkül pattantak.
Fent a dombon fa alatt hintázik a Bálint,
lendületből a lába majdnem felér a Holdig,
de aki rajta, az aki, pillantásával visszalöki.
Száll vissza lassan s csalódottan,
de aztán újra nekirugaszkodik,
addig se ül önmagával egyedül,
mindezt muszáj neki.
A belvárosi képek átfedik egymást, mikor
cigarettafüstöt prüszköl egy sárkány
a képembe, ő bocsánat, én morgás
nélkül hagyom, de udvariasságból elfogadom
hogy felrepítsen a dombhoz.
Leparkol, majdnem felpréselve
engem egy sziklára, majd okádja
a szállóigét továbbra is.
Arcomba és mindenhova a vért
visszanyervén lépek a kisfiúhoz,
jelét nem adja hogy észrevett volna,
szemében tükröződik a fenti fény alakja.
Én pedig mikor hátrament közelebb
ér hozzám, megfogom a két kötelet,
magamhoz húzom, és így lököm újra
és újra és újra a hintán.
A sárkány meg csak fűstől tovább.

Nyuszipöri láv láv

2011-04-24T21:16:00.005+02:00

Fészen kaptam, szóljon ide is. Remélem mindenkit nyakon öntenek rendesen, de olyan diszkréten, mint mi itthon, a vizet azért megmelegítjük (:!

Lőrinc Pál: Három füles

Három kis nyúl ül a réten.
Mesebeli faluszélen.
Előttük egy halom tojás,
Húsvét táján ez így szokás.

Festék is van jócskán, bőven,
Fut az ecset tekergően.
Tojáson a színes csíkok
Olyan, mint a fürge gyíkok.

Nyúlapó is megjön közbe,
Leül köztük ott a földre.
Nagy bajuszát simogatja,
Tojásokat válogatja.

Szebb az egyik, mint a másik,
Nincsen köztük mely hibázik.
Ügyes ez a három füles,
Nem lesz a tál sehol üres.

Jut is bőven minden házba,
Locsolóknak tarisznyába.
Kinek nem jut fusson ide,
Nyúlapó tesz a zsebibe.

Ez meg nekem, mert megérdemlem :D

u.i.: ezt elaludtuk, 11kor keltem, s a szomszéd állítólag már reggel 9kor felverte a fehérnépet xD

2011-04-19T10:53:00.000+02:00

.
.
.
...Boldog névnapot előre is...

2011-04-04T21:15:00.004+02:00

A vihar lassan se inal.

A fák egymáshoz bújva vacognak,
Felettük az ég tombolja ki magát
Kinek széles mosoly pihen komoly arcán.

Finoman fojtogató esőfüggöny
Lepi be az egész tájat,
Alatta fuldoklik az öreg föld
Fájdalmasan kiált fel minden rög.

Nyugodtan mégse aludhat nyughatatlan,
Mert sárba tipor minden lépés
Mit derengő árnyékok ejtenek
Mivel nincs élőt, nincs holtat, felvernek.

Szintelen alakjuk kivehetetlen,
Éji világban épp csak derengés,
Csupán két-két erősen fénylő pont
Lángja ér nálam partot.

Közeledem, közelednek felém
Lesz minden egyre élénkebb.
Lila, narancs, kék, ezüst és fehér
S azonnal élni kezd minden ér.

Hirtelen Grimm egy sötét meséjének
Bevezetőjében találom magam-
Ahol a Piroska épp elfogyott,
Egy malacka itt, egy maci amott.

Kifordította magát a világ.
Nem szivárványt hány a királylány.
Kevés lett a fóka, de több a goffy
egy gomb kapcs be, egy gomb kapcs ki!

Bár sejtettem, mindezt csak most látom
De az érzékelés már múlik is.
Szóval reménytelen nagyjából itt mindent,
Hiába nézem a túlvilágról fénylő pontot.

Messze valahol, alig látom
de mégis keresem tekintetemmel.
Kevés maradt, azt a markomba zárom.

Máshogyan régről, mára...

2011-03-31T23:14:00.000+02:00

Nem,nem,nem,nem,nem,nem, megvan, tudom megvan,tudod,tudom,hogy tudod!

2010-12-02T01:18:00.003+01:00

Hogy én milyen de milyen de milyen de milyen de milyen de milyen de milyen...+ testvér vagyok...
Tesóm fél háromkor hív, hogy kéne helpelni megírni egy beadandóját holnapra, meg valami könyvtártörténetetről keressek neki valamit. Vazz, bár úgyis jöttem vissza suliba, de ha találtam is volna bármit akkor haza végre, majd úgy Pest. Persze suliban nem okosodtam és az aktuál szociális kérdés témában sem tudtam spontán jobbat, mint a cigány kérdés, hát arról anyagot szerezni, emészteni egy éjszakára XD?
No de nem hiába vagyok bölcsész, frpg rulz, mint a szociális hálózat egy kevésbé ismert része XD
Mikor ezt írom lassan fél kettő, egy fél órája már elküldtem neki a három és fél oldalamat, amit 8tól írtam össze neki :D S az aljas hamarabb megy aludni mint én... szörnyűűűű... az explorel is ratyi, mert nem javítja a helyesírásom...

Sz.r az élet de még is jóóóó, s lassan jön a télapóóó, s essen még több hóóóóóó..........

De szeretem a Petit, Kicsit, Pistit, Adrikát, Kittit és Nicole-t, megmeg Pamacsot is ha nem is beszélünk, meg jaj a Pékséges néni *brühühü*, Angit meg a Lillákat, meg Ancsát, Újtimit és Zolit és Hánímúnt és Heidit, Emesét és Lunust (s mész szombaton vacsorázni Áronnal és kész, úgy döntöttem :D) és még biztosan sokakat, csak a fáradtásg ennyit engedett ki a markából... Jham és Hermionét is XD

de mindenek előtt téged Kedvesem *-*...

bah, aludni kéne -.-"... s a kevésbét miért akarom mindig két b-vel írni?

The Weird Sisters - Do The Hippogriff

2010-11-15T20:07:00.002+01:00

Can u :D?

i hope

2010-10-19T22:13:00.002+02:00

1. 2.. 2,5... ...∞

2010-08-12T18:49:00.002+02:00

2010-07-22T01:22:00.008+02:00

Két óra tíz perce, hogy elmúlt már éjfél.
Szemben vak farkast ásítva simogatok,
Mert lassan oszlik csak a sötétség,
Melyhez alig alig segítenek a csillagok.
Régen volt, mikor nappal volt az éj.
Délelőtt a szép álmok nyugalma
Délután a harminc fokban alig éltem még
Mielőtt elérkezett tetteim sorozata.

Lehetett a ránk omló ég hűvös vagy forró,
mint Tisza pulcsi rajtunk remekül állt.

De ez befejezett múltidő, ráadás,
A múlt előtti múlt is végképp kihunyt
Majd teljesen, épp csak pislákolás,
Mint a lidérces fény szemében annak, aki elhunyt.
Van ilyen néhány, három ablakfőben
Vibrálnak, mint Holdfény a leengedett
redőnyön lyukain át telt idejében,
mígnem lassan újra elszenderedek.

Félálmomban aztán megjelenik egy
Széllel lovagló, aranyló, apró, német
Szembogár.

Ismerős valahonnan, talán még Győrből
De a bemutatkozást rutinosan kihagyjuk.
Míg dolgozik, nézem mi lett a Frauleinból,
Mert úgy tűnik a kérdéseket is átugorjuk.
Szememből lassan kitörli a képeket,
Így borul rám a homály, a nagy semmi;
Csak bennem maradtak képzetek
Jó helyen, azokat meg nem kell törölni!
Hálából hát vidd mind mit wind hátán
Mit mögöttem látsz - hisz ezért jöttél,
közülük való vagy te is - bár elég távol
Úgyse tudod, mert előfordulhat hogy néha tán
Visszapillantok, hiába is leszek egészen máshol.
Igazán kedves vagy segítesz nekem aludni,
Hisz messziről mi már nem fontos, oly szép!

We are the champions!

2010-05-10T09:31:00.007+02:00

1. Chelsea 86 pont
2. Manchester United 85 pont
3. Arsenal 75 pont
.
7. Liverpool 63 pont

Góllövő lista
1. Didier Drogba Chelsea 29 gól
2. Wayne Rooney Man. Utd. 26 gól
3. Darren Bent Sunderland 24 gól
.
6. Fernando Torres Liverpool 17 gól (Pool csak Mell kedvéért :P)

Gépterem zárás

2010-04-19T15:09:00.002+02:00

Eredetileg a lengyel áldozatok miatt akartam pár sort idekaparni, hogy miért is ez a nagy média magyar részéről, mintegy életjelként magamról. Aztán pötyögés előtt tudatosolt bennem, hogy mindez azért mindenki számára eléggé evidens, s sok újat nem mondanék.
Ami azért még is az, hogy ritka egy dekadens családom van ritka kivételekkel. S ezért jó embernek lenni, föleg a modernkorénak, hogy ha a családodat nem is választhatod meg, de hogy kit szeress, mégha oknélkül vagy viszonzatlanul is, azt igen. Ez utobbi így is jobb, mint aminek természetszerűleg lennie kéne, mégsincs. Ebből meg csak jobb sülhet ki.

...Aztán akik meg vérszerint adottak, fölöslegességükben néha hasznosak is lehetnek, mint majd faterom, ha leköltözök hozzá...

2010-01-26T21:11:00.002+01:00

<3

2009-12-27T17:49:00.000+01:00

CÍm nélkül

2009-12-07T15:30:00.002+01:00

Csak mert meguntam a művtöri pötyögést s még van fél órám, szóval a múlt hét nem túl izgalmas "érdekességei"
Nincs netem otthon, harakiri...
Cirka 5 évvel ezelőtt belém volt esve a szomszéd csaj. Folyó hó 1.-én született meg kisfia Lakatos Dárius. Talán lemaradtam valamiről?
Egy kávé és egy kis Franz Ferdinand jobban hat mint akár 3 adag :D
Tudok én max. pontos 5öst is írni ha kicsit nekifekszem.
És én még esőt akarok, nem havat, karácsony még messze van de nagyon. S még akarok valami világmegváltót írni, de... mindegy.

Pötyögök tovább...

Örökre

2009-11-05T18:49:00.002+01:00

Röviden

2009-08-01T17:21:00.004+02:00

Végül is felvettek, nem Bp.-re, de attól sem leszek túl távol. A suli is Egom, meg a között van, szóval összességében nem panaszkodhatok. Igaz, most már a nyár is gyorsabban telik...
HP 6 meg az eddigi legjobb, nemrég néztük Rókalyánykámmal. Sokkal életszagúbb számomra, a könyvtől idegen jelenetek is jól lettek eltalálva (Weasly család megtámadása is tökéletesen passzolt az egészbe), az "i" teteje pedig a szerelmi szálak, amelyek nagyon szórakoztatóak voltak. Persze rá a pont a barlangban történtek és Pitonék menekülése volt.

Győri emlékek horror film formájában.

2009-06-29T12:15:00.000+02:00

...Nekem a jóság, a jó szerelem vagy,
az életemmel járkálsz, ha velem vagy,
de ha távol vagy, olyan szomorú vagy,
akkor nekem a szenvedés, a bú vagy...

Kosztolányi Dezső

Naivitás

2009-06-24T22:35:00.003+02:00

Tobzódó madarak,
álnak a sorok.
Rikácsolnak,
tépnek.

A magasba vágynak,
ahol csillagok
várnak
minket,

hitegeti magát
újra és újra
óriás és
törpe.

Bízik az ég urában,
hogy csalatkozva
szívét kés
döfje

majd át, s vérében
fuldokolva
ereje és
lelke

hagyja fáradt testét
elenyészni,
álmaival
együtt.

Meséből mentés

2009-05-09T03:02:00.013+02:00

Nos mint ismeretes, a forgatások alatt kötött barátságok megmaradtak, s gyakran járunk össze bulizni, pókerezni – egyetlen alkalom, amikor nem hívjuk Pinokkiót, mivel mindig vetkőzős pókert akar játszani a kis ferde hajlamú -, kocsmázni vagy csak mozizni. Farquaad, Gus, Edd és Kagome az a kvartett ahova leginkább betársulok én is, s töltöm velük a legtöbb időt.
Tegnap sem volt ez másként, Farquaadnál volt egy házibuli, csak a szokásos, amihez az igencsak jó hangulatot Harry Potter szolgáltatta egy kis HP-val. Amúgy az este kellemesen telt, s miután aki még bírta ép elmével s nem utolsó sorban magában tartani azt ami lecsúszott, azokkal leültünk filmezni. Hófehérke Mostohájának A Csoda Tükre nevezetű fickó szolgáltatta a műsort (kissé fáradtan így másnaposan nem jut eszembe a neve, sorry mindenkitől és tőle), legyen az Oroszlán király vagy egy kis Hellsing Alucard legnagyobb örömére. Közben egyesével dőltek ki az emberek, néha szó szerint le a kanapéról a többiek mellé. Természetesen mint mindig Edd és én bírtam a legtovább, mivel mi vagyok az antipartifészek azáltal, hogy nem iszunk vagy csak igen keveset. Köröttünk csend, csak egy két galamb jött s ment a levegőben Shrek fertályából, aminek a hangját a Tükör basszusa nyomott el a hosszúra nyújtott ending után. Kár hogy a szagot már nem.
- Vége! Bár ha ezt tudom, hogy így megcsappan a közönség, én is a saját mámoromba merültem volna.
- Ugyan, tetszett a csajoknak, csak annyira nyálas volt már, hogy már ők is kidőltek rajta. Őszintén mi sem tom hogy bírtuk.
- Ne légy már ilyen! Hófehérke egészen odáig volt tőled. - Vágott közbe Edd és nyalt egyet a Tükörnek.
- Komolyan?
- Dehogy, csak már annyira be volt állva, hogy kész volt teljesen...
Jegyzem meg az igazságot, mire Edd lenézően sóhajtott egyet, majd elindult kifele, valszeg a mosdóba. Romantikusan kettesben maradtam a Tükörrel, ami úgy tűnt neki sem volt ínyére, mivel megtörte a törékeny csendet.
- Mint szólnál egy vágatlan Sailor Moonhoz válogatott jelenetekkel amit magam sem gondolok komolyan?
- Ugyan ne fárasszál, ez már a koleszban is gáz volt, nekem legalábbis... - Gondoltam vissza egy pillanatra a régmúltra, amin sokáig nem merenghettem, mivel hideg futkosott végig a hátamon egy sikoltástól. Gyorsan felpattantam és átesdekelve az alvókon rohantam ki a konyhába, amit bár ne tettem volna, ugyanis az álmos Edd állt az asztalnál szívecskés pizsiben. Nos nem is ez lenne a szörnyű, hanem egyik kezében egy kis tejjel, másikban pedig fej nélküli testtel állt az asztalnál... Mézi csonka testével... Meg sem hallva mit kiabál a tükör bentről, ugrottam oda Eddhez s kevertem le neki akkorát, hogy még a Rejtő karakter is megirigyelte volna, s már esett is ki a szájából Mézi feje a padlóra. A röpködő csillagok primitív szépségét semmibe véve kapartam föl a nyállal átitatott puha masszát, ami az élet legcsekélyebb funkcióit sem mutatta. Lecsaptam az asztalra a test közelébe és ügyetlen óvodás módjára próbáltam valahogy összenyomkodni a kettőt. Az eredmény hamar megszületett, ami nem lett egy mester mű, és Mézi sem tűnt úgy mintha életre kelt volna frankeinsteni tehetségemtől, de hát ha meg is halt, holttestét újra gyúrják és kisütik megint. Biztos ami biztos az üres bólés tálat ráborítottam, nehogy megint valaki be akarja falni, majd megelégedve visszatértem a Tükörhöz.
- Nyugodj már meg, nincs semmi komoly. A végén még felvered az egész házat.
Csitítgattam egyből, majd röviden beszámoltam Sámsoni küzdelmemről Mézi életéért, mire hangos nevetésbe tört ki az egy személyes hallgatóság.
- Hát ez kész...
- Ha még láttad volna...
- Hidd el láttam ahogy elmesélted.
- Hát van fantáziád az már biztos.
- Ugyan kérlek, látom a gondolataidat.
- Ne nevettess, Én nem vagyok részeg. - Mondtam vigyorogva mire mosoly volt a válasz, az arc eltűnt és az enyém körvonalazódott ki, végül mindaz amit elmeséltem. Valamiért mindig elfelejtem, hogy ilyen társaságban minden lehetséges.
- Értem már. Amúgy tök izgalmas lehet ezt mindenkivel eljátszani.
- Igen az, sokkal inkább mint naponta ötször lejátszani a Kis hableányt.
- Ööö pedig jobb, mint Hófehérke.
- Ízlések és pofonok, nekem a fekete jön be.
- Én sem utasítanám vissza bár lehetne jobb a feneke...
Jegyeztem meg halkan mintegy magamnak, majd újfent a csönd szállt le közénk, az a túlságosan is néma, ahogy nem hallatszott sem szuszogás, sem horkolás, forgolódás, csak meredtem hosszú ideig a sötét arc nélküli üveglapra.
- Mutass valamit! – súgtam akaratlan, csak úgy kicsúsztak számból a szavak, mire a fekete semmiben gomolygó felhők keletkeztek. Alig kivehető árnyak kavarogtak a díszes keret szorításában, közelebb léptem, kezem rákulcsoltam és csupán egyetlen pillanatra lehunytam a szemem.
A rendkívül erős fénytől szinte megvakultam, szaporán kellett pislognom ahhoz, hogy megállapítsam mit is látok vagy hol a fenében is vagyok. Egy hatalmas ebédlőbe csöppentem. Első ami feltűnt az a pókhálós csillár a fejem fölött, amit talán már nem is tartott azon kívül más a mennyezeten. Pillantásom az ablakra siklott ami nem is volt olyan nagy, fényt sem engedett be sokat a mélyzöld szúnyoghálón keresztül. Sőt, már kifejezetten félhomályosnak tűnt minden. Balra a falnál egy cserépkályha, szembe vele pedig egy sarokpad, előtte az asztallal. Meg volt terítve, aki ezt tette az három fővel számolt. Akkor valamiért a legtermészetesebbnek éreztem azt, hogy odaüljek sem hogy távozzak vagy gondolkozóba essek, ahogy előbb még akartam. Az első tányér volt a legnagyobb, a másik kisebb, a harmadik meg nem volt nagyobb egy teáscsésze aljánál. Mindegyiken arany galuska gőzölgött. Kezembe vettem az egyik kanalat és eszegetni kezdtem, és amint végeztem ültem a következő tányérhoz, utolsónak pedig a legkisebbről is megettem mindent.
Ekkor nyílt egy addig észrevétlen ajtó, ketten léptek be rajta és ültek le mellém a legnagyobb és az annál kisebb tányérhoz. Kezükbe vették a kanalat és vártak. Hamar leesett, szednem kéne nekik, amit meg is tettem, ők pedig jóízűen megettek mindent. Mindezek után fordult a kör, s most az egyikük szedett mindannyiunknak, miután pedig megettünk újfent mindent, a másikuk is telepakolta a tányérainkat. Végezetül felálltak, ki-ki az evőeszközöket és a tányérokat kapta fel ám indulni nem indultak. Ahogy az előbb, most is vártak csak épp egymásra, míg nem kinyújtották kezüket. Egymástól vettek át egy tányért, egy kanalat, majd megint egy tányér, megint egy kanál, s így ment ez folyamatosan, míg nem én is kaptam mindkettőből egyet-egyet. Nos nagyon nem tudtam mire vélni a megtiszteltetést, mert már a tál fülébe kapaszkodtak ujjaim, azért udvarias és lovagias énem persze szárnyalt ott belül, hogy végre kedvére teszek. Ám ezzel még nem kerültünk közelebb a mosogatóhoz, ugyanis a cserebere fogadom kezdődött el közöttünk. Kézről kézre jártak a tányérok, kanalak és a tál, s tartott már ki tudja meddig, míg nem egyikünknél mindig több maradt, amit már nehezen lehetett biztonságosan fogni. Aztán lassan előrehaladva én csupán egy kanállal árválkodtam, míg a másik két ismerőssé lett idegen avanzsált mutatványossá. Egyfelől egy tányér a magasból azonban a halálba tartott, én utána, és még időben sikerült elkapnom. Öngyilkosságra vetemedett még egy, majd a következő, én pedig újra és újra nyúltam utánuk. Hiába, mert bár nem hullottak darabokra, amint hozzájuk értem eltűntek és ismét a többieknél kötöttek ki. Számon kérőn néztem fel, mire összetört egy tányért, ugrottam a következő után de szintén szilánkokká lett. S őket egyre több követte, ajkukon néma sikollyal hullottak millió egy darabra, elfogyni a követőkből azonban egy nem akadt. Most már ők is hajoltak az hullajtottakért, néha még valamit megtartottak, de ennyi már nem volt elég. Már akarattal repültek a tányérok. A másik fejéhez. Első, ami igazán rácsodálkozásra kényszeríttet. Hisz előbb még ebből együtt ettünk... Széttárt karokkal álltam közéjük. En arrière! Cselekedett az egyik, majmolta a másik. Karjuknál visszahúztam őket, de közelebb jönni egyik sem akart. Éreztem ahogy beszélni kezdek, de hang nem jött ki torkomon, csak tehetetlen lézengő voltam testemben... Engem talált tányér. Elnehezültek karjaim s csak néztem érthetetlen. S ahogy csak álltam kérdőn, elindultak gyorsan mindketten egymás nélkül és nélkülem.

A szobában az asztal mögött egy fiatalember ült nyugodtan. Írt, amibe olyan mélyen belefeledkezett, hogy fel sem emelte tekintetét jöttömre. Engem sem ő kötött le, hanem az, ami mögötte játszódott. Egy hasonló kinézetű fiú vitt táncba egy lányt. A lány már nyújtotta is kezét, de a fiú nem fogta meg. Láthatólag zavarban volt. Ennek ellenére újból próbálkozott, mellkasát kinyomta, fejét felszegte, mire a lány csak kacagott és ismét igent mondott. De a fiú ahogy az előbb, ismét hátra tette meg a lépést, nem előre. Daca azonban erősebb volt és újból csatába vitte őt, ám szemem már átsiklott felettük és egy másik páron pihent meg. Csend őket, ők meg egymást ölelték. Arrébb végtelenbe nyúló könyv halmok oldalához fehér macskák dörgölődztek, megunván ezt levágott fejjel kergetőztek. A teste imént hullott a porba, legyőzője kezében a halált hozó vértelen kardja. Azzal hasított bele a könyvek egy kisebb oszlopába, idézve dal, tánc és víz nélkül pergamen esőt. S míg csapást csapás követett, néhány szállingózó lap a hátára tapadt két helyen is. A kiszakadt lapok egymásba kapaszkodtak míg nem láncot, a láncból szárnyakat nem alkottak. Kitárta őket az Ikarosz és a lendülettel együtt már repítették is az égbe. Sóhajtok, ám nem egyedül. Öreg embertől jött a mélyebb, aki szintén felfelé tekintett. Megértettem, én is fel vágytam. De ha nekem lehetetlen akkor számára mi? S ahogy néztem órákig a csillagokat az égen és felejtkeztem beléjük, a magasban feltűnt az öreg, karjánál két angyallal fogva. Arca ellazult, szeme csukva. Csak mosolygott, mint aki élvezte az arcát marcangoló szelet.
Nagyokat pislogva nézem üres helyét, amit az író fiú tűnt fel. Mindeközben a lap a tollától betelt. Színes tintákban fürdött amiről Kosztolányi is álmodott. Felém nyújtott a tollat, a papírt, olvasni kezdtem a sorok között, de már csak a tükörképemet láttam.

Ohjeah

2009-04-30T21:14:00.003+02:00

Újabban eléggé ellustultam, ha írok valamit azt csak papírra, ide meg csak videókkal köszönök be. Most sincs ez másképpen.
Íme hát az általam nagyon kedvelt Katy Perry - Hot 'n' Cold (oldalt meghallgatható) számának Los Colorados verziója. Hatalmas XD

Egy...

2009-04-19T21:21:00.001+02:00

Hóóó

2009-02-17T20:04:00.013+01:00

2009-01-18T00:12:00.001+01:00

Csöndesen...

2008-12-24T00:03:00.002+01:00

Késve bár

2008-11-27T19:23:00.003+01:00

Kaptam ilyen továbbadósat Pamacstól.

Szabályok:
- Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
- Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
- Pécézz ki 7... legyen inkább: 2 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
- Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve1.

1. Azhem már ellőttem, de leírom még egyszer. Bal lábamon a kislábujjam és a mellette lévő közt van egy anyajegyem.
2. Kedvesemen kívül még két szerelmem van. Mici, Fruzsina macija. A másik pedig nem más, mint a szökőkútnál Győrben, a Szent István úton a Lipóti pékségben lévő nő. Olyan 35 körüli lehet, sötét hajú barna szemmel és nagyon gyönyörű. Egyszerűen van benne valami ami azonnal megfog, ahogy rápillantok, szép, nemtom jobban leírni. (mondjuk az üzletből kijőve hangosan nem kellett volna ecsetelni, hogy a mögöttünk lévő lányok mennyire csúnyák. De hát ha az a néni szebb?)
3. Én kérem szépen szeretem a matekot. A rajzokat, a levezetést, ahogy elmagyarázzák mi hogy lesz. Szimplán nem értem az egészet de attól még szeretem…
4. Feladtam, lesz ágyam XD
5. A csoki a mindenem, szinte már-már Gombóc Artúri szinten. Egyedül a csoki torta az, amit ha nem muszáj nem eszek.
6. Megélhetési bűnözővé váltam. A kolesz kemény, s csak a legrátermettebbek maradnak életben, ezért képes vagyok arra, hogy hamis kajajeggyel, vagy a nélkül menjek el enni pl.: gyümölcsleves, joghurt vagy kalács van.
7. Temetőbe akarok menni, csak úgy, sétálni, gondolkozni.

Akik meg írhatnának erre az Rókalyánykám és Mell.

Pamacs, tessék meglessni a boltos nénimet! ^^

Merci ^^

2008-11-03T15:01:00.000+01:00

Finom volt ám... :D

2008-10-01T14:47:00.000+02:00

2008-09-10T19:11:00.003+02:00

Mint bunkó pesti a 4es metrón
lökdös jobbra-balra az őszi szél,
amit már
mondjuk megszoktam, ahogy a falakon
a fizetett politikai hirdetést.
Fel sem tűnik, hisz itt a villamos,
vagyis combino, kombiné, csipkés...
tanga... (micsoda matematikai levezetés)
Na ne már csak néni, meg sok másnapos
aki lóg, ha egyszer nincs jegyre pénz.
Vagy csak leleményes, mint minden magyar,
helyes, ezt teszem én is, aztán szállok.
Oktogon.
Az ég vizes lepedővel betakar.
Magába szív mindent, kínait sem látok.
Csak én vagyok, a bérházak, a fény,
fejem felett az első hó angyalának
lábnyoma...
Képével megyek át a Hősök terén
s később nem értem amiről zagyválnak
körülöttem, mikor haza tartok...
vagy oda amerre a vonat visz.
Se gond.
Én ott legbelül mindent megtartok,
s lejátszom újra és mást és nyisz...

Ádám, értékeld az előbb elhangzott feleletet!
o.O WTF?

Danke

2008-08-17T23:20:00.005+02:00

Köszönet a jelölést Zoey, Vera meg Jinbaripöri!

Én nemes egyszerűséggel ennek ellenére nem jelölök senkit. Miért? Mert akik ki vannak linkelve oldalt, azok számomra kreatívak, érdekesek és fontosak, így csak ők érdemlik meg szerintem. Mást meg nem fogok keresgélni, csak hogy jipi, tök jócsi a blogcsid. ^^

Szent Iván éjjelén

2008-06-22T09:44:00.002+02:00

A lárma ahogy egyre feljebb és feljebb haladtak a lépcsősoron úgy halkult mögöttük. Mind az emberi ujjongások, gyerekek kacarászása, a zenészek megannyi hangszerének muzsikája egyre csak csöndesebb, alig alig duruzsol a fülükben. Persze még óhatatlanul csiklandozzák orrukat az illatok mik az udvarról szállnak feléjük, de ez is épp csak belepiszkálni tud az egymás mellett andalgókéba. S mindezekkel ellentétben úgy lesz egyre erősebb a szél morajlása, a falak nyöszörgései és lépteik zaja, ami ráadásul visszhangot is ver a márványon. Még is, nincs ki észrevegye őket, így aztán egy pillanatra sem lassítják lépteiket. Szinte keresztül rohannak a fényes báltermen mi most kong az ürességtől, ugyebár mindenki legyen gazdag vagy szegény az utca bálon mulat, majd ki jobbra a nyitott ajtón, hogy ismét egy folyosón találják magukat. Itt sem időznek sokáig, szedik lábukat ahogy tudják, és ezt a megengedhetetlen pimaszságot még a falón lógó festmények s a mellettük strázsáló örök is csak némán figyelik. Hisz egykor ők is ily vakmerőek és meggondolatlanok voltak Szent Iván éjjelén, tán fel is sejlik előttük egy régi kép, melyben ők voltak a fiatalok, ők rohantak ugyanígy.
Finom kattanás jelzi hogy megadta magát az erkély ajtó, ki is dől, de épp csak akkorára hogy kisurranhassanak rajta. Előbb a lány, aztán rántja magával kézen fogva a fiút is, akit már húzna tovább. Ám akárhogy is erőlködik, a fiú valamiért megtorpan, bár sejtése van miért. Mosollyal az ajkán fordul felé, s ahogy megpillantja a felé közeledő arcot, már nem is kérdez, nincs mit. Helyette átadná magát a pillanatnak, tudja hogy bár nem szabad itt és most, de nem számítana most semmi és senki. Halvány fénye a holdnak pont nem elég erős, hogy ne takarja őket, bentről pedig bársony állja a kíváncsiskodó tekinteteket ha akad olyan. Hihetnék egyedül vannak, azonban a cselédek, s a velük hancúrozó Czcibor herceg szintén éjszaka leple alatt kívánják kiélni a vágyaikat, meglehetősen gátlások nélkül. S annyira belefeledkeznek, ki ki a női bájba és az arannyal keretezett nemes arcba, hogy az ide tévedő párt észre sem veszik. Nham nem mintha ez annyira zavarná őket, épp csak a szívük hagy ki egy pillanatra ahogy a hercegre pillantanak, de már sietős léptekkel távoznak is. Persze nem vissza, hanem csak egy újabb lépcső felé ami épp a sötétbe vezet. Viszont lépteik ahogy fokról fokra hágnak még egészen biztosak, egészen míg jobbra nem fordulnak a borostyán mentén. Itt már egyre erőtlenebbek, puhábbak a léptek, mintha csak elfáradtak volna a sok keringőzés után. S ekkor úgy gondolhatnánk, nham mire ez a sok ravaszság, futás és rohanás, ha itt és most a kimerültségtől összesnek? Alváshoz sokkal jobb egy puha baldachin ágy, meg mi egyébhez is társulhatna s lehetne a pár segítségére. De egyáltalán, akarnak ők aludni? Ugyan, elnyúlnak a borostyános falon, egymás karjaiba omolnak hogy a fiú magához szorítsa a lányt, s a lány magához a fiút. Ezért bujdostak, hogy csak övék legyen a pillanat, s a csókos ütközetek végtelen sokasága.

Merengő

2008-06-14T23:20:00.000+02:00

Nham utolsó éjszaka jogán, ég veled Győr! Bár nem örökre, hisz iskolám nálad fejezem be, de az igazán csekély menet lesz mindamellett, hogy nálad éltem két évet. Mindenesetre, köszönök mindent. Hisz olyan voltál nekem, mint egy ideális nő. Karcsú, nagy mellekkel, fekete haj koronával és zöld szemekkel. Okos és kedves, ha kell vadmacska, ha kell megértő, a garázsban meg egy luxus autó. Még is, valahogy roppant unalmas, s semmit sem jelentő a számomra. Pedig nem mondhatod rajongtam érted, de ennyi, hogy legyen valami köztünk, nem volt elég. Se gond... szóval Isten veled, s ha ő épp nálad pihen meg s integet nekem te is tedd meg. Azért, el nem felejtelek.

Egy megszelídített róka

2008-05-25T20:29:00.000+02:00

- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

A kisherceg rókáján kívül száz- meg százezer van a világon, aki ugyanolyan, mint a többi. Az övé sem különb másnak, mint ahogy én sem a Kishercegnek. Viszont, engem is megszelídítettek...
Pedig én akartam szelídíteni, s nem fordítva, mily fura... Így hát először megkerestem a Földet, leültem, vártam, ő aztán magához engedett. Hűvöst nyújtott a szikrázó nyári nap vad sugarai ellen, óvott a téli fagy ellen. De neki nem tudtam adni semmit. Nem küzdhettem égető sugár ellen, nem dacolhattam árvíz ellen... mert egyáltalán nem is engedte...
Így hát tovább mentem, fel az égbe. Megláttam ott a Napot, köszöntem neki, ő meg nekem. Mellé telepedtem, ő ment tovább s én követtem. Óvott a fagy ellen ha ott voltam, segített nem eltévedni a csillagokban. De valahol ott, egyszer csak megakadtam... lemaradtam, s ő csak táncolt és pörgött tova. Egyszer elhalón kiáltok, mire visszanéz, majd ismét így teszek, de ő csak integet és nevet, s a Föld ölelésében arrébb szédeleg.
Odaléptem hát testvéréhez, az Üstököshöz, kihez érve még ha láng is éget, belékapaszkodtam

Ő énekelt, hát én is énekeltem, ha repült a Vénusz mellett, én is szálltam vele... míg nem ujjaim közt kicsúszott keze, megcsúsztam az égen, s ahogy a Nap, úgy az Üstökös is szenvtelen ragyogott tova, én meg zuhantam a vissza, le.
Így jutottam magasból le a mélybe, egy fa alá, tüskés bokrok közé. Bundám tépett, vöröstől mohon itatott, lábam megrogy, puha homokba süllyedek, de megállni volna csak kár.
Másnap Virág alatt ébredem, rózsa az mi felülről néz le rám. Már gyógyult vagyok mikor felpillantok, s beleszippanthatok, ahogy ő is belém. S ekkor azt hittem megtaláltam, reméltem, hogy elértem mindazt amiért az erdőből útra keltem.
Viszont... tudom is miért, de a nagy bódulatból ki-kikacsintok. Este sétálok a fövényben, a homokos parton, az egyik sziklán meg egy szárnyas lányt pillantok. Megtorpanok, de mennék is tovább, míg nem valami egyre csak felé vonz, s ránt magával. Lassan emelem lábam, még is oly hamar ott vagyok, s csak állok előtte dermedten és némán. Ő erre halványan mosolyog, de hang nem hagyja el ajkát, én pedig kétséggel a vállamon vissza megyek Virágomhoz. Valami azonban már nem hagy nyugodni, másnap újra felkeresem, s már közelebb ülök. Harmad nap már együtt sétálunk, másnap futunk a tengerben, aztán az ötödik nap... talán megszelídített, Ő engem? Nem, félre értem, felsóhajtok, mit elmos a szél, a tenger hátán fut el... hátrafordulok és elrohanok, egészen a bokorig, reszketve, fázva, kiráz a hideg, bújok alá, amilyen mélyre csak tudok. Azonban a tövisek egyre csak tépnek, fájdalmasan belém hasítanak... Rózsa Virág nincs tövis nélkül...
Kifulladok, szemem lehunyom, s vár a képzelgéssel vegyes álom. Felemel magához, úgy tart,mint anya a gyermekét és ringat, ringat, miközben előttem a pillanatok filmként leperegnek... Ahogy oldalra fordultam, tán a Napot pillantottam meg, vagy még sem egészen. A lány volt az nem a Nap, kinek fényét beittam szemembe, az ő melegsége volt az mi körüllenget, az ő mosolya szédített, és az ő illata az mi elvette eszemet... És ez egyszer hőssé váltam, több voltam már, mint egyszerű róka, olyanná lettem, akivé másért soha sem. Ez egyszer, mikor igazán akartam, hát megtettem, megérintettem, s immár az övé lettem, ahogy ő is az enyém.

Születésnap

2008-05-21T22:47:00.000+02:00

16 éves lettem. Pontosabban egy éve születtem, s jári kevesebb, mint négy nap alatt tanultam meg. Hamarabb tudtam csókolózni, mint hogy ki a nagybátyám, vagy hogy is hívják nagyanyám. Aztán rájöttem, nem vagyok egyedül, volt a jó, a rossz, aztán unalmamban fél isten lettem, de hamar elment a kedvem. Bár még munkába vagyok, s szerelmek meg a szorgalmam is új magasságokba hágott, hercegnővel, testvérrel, álmokkal, egy újabb évvel, de már itt vagyok az igaz valóval. 16 lettem, már majd nem felnőtt. Adaren vagyok, én vagyok.

Mint mindig

2008-05-13T21:52:00.001+02:00

Azt tudjuk hogy a nők mazohisták, ez nem újdonság. De hogy a férfiakat is belevigyék a rosszba, az már igen. Történt ugyanis, mint jó Bercsényis, előbb utóbb a 14es buszon kötöttem ki, ami elég szellős volt így kora reggel, megspékelve pár kiskölökkel és idősebb nénikével. Egy négyes helynél is ült a képviseletből, két unokával - szerintem ikrek voltak^^ - s hát nevetgélnek, engem is mosolyra késztetnek, mostanában amúgy is folyton vigyorgok. Egészen addig míg nem egy pillanatra elfordulok a Karmelita templom felé vezető kis utcára, s mire visszafordítom tekintetem a kölkökre, azok verik egymás fejét... de szó szerint, a fiú és a lány is a sajátját ököllel és ezen röhögtek. S ki más lehetne ily elvetemült, hát a kis piszke lyányka... hát nem sok kellett nekem is ahhoz, hogy becsatlakozzam hozzájuk, szigorúan a hangos nevetésbe. Így folytatták folyamatosan és egyre erősebben, egyre hangosabban. Az öreg hölgytől egy egy félmondat, hogy nem kéne ezt, de sokra nem tartotta az ügyet...
Végül leszálltam, várt már az iskola, viszont ma is többet tudtam meg a titokzatos és örökké kiismerhetetlen női nemről, hát éljen... Mire nem jó az iskola?

Művészet és öncsalás

2008-04-22T18:23:00.000+02:00

Miért szép ez vagy az a költemény? Mivel is közli velünk a szépséget? Mi a szépségnek a titka és veleje? Ezekre a kérdésekre gyakorlatban könnyebb felelni, mint elméletben. Mindig a tetszésünkre hivatkozunk. A tetszésünk fényénél és lázánál találó érveket is lelünk, melyek segítségével - tárgyilagos formába öltöztetett, gondosan rejtett elfogultsággal - megmagyarázunk egyet-mást, de ezek az érvek annak, akik nem osztozkodott tetszésünkben, többnyire éppoly értethetetlenek, mint maga a tetszésünk s többnyire éppoly kevéssé téríti őt a mi hitünkre, mint maga a művészeti alkotás.
A szépség tudományának van egy íránya, mely Schillertől és Hartmanntól kezdve F- T. Vischerig és Kondrad Langeig azt vallja, hogy a szépség egy eszme látszata és visszfénye, szóval egy nem létező valami, ami bennünk ébred tudatra. Mi vagyunk létrehozói, hordozói. Művészi élvezőképességünk is úgy támad, hogy érzékenységünk pörbe száll értelmi bíráló ösztönünkkel. Egy darabig közöttük mozgunk, tétován, mint az inga. A valóság és a káprázat közt lengünk. Aztán a küzdelem a káprázat javára dől el. Ez azonban - hangsúlyozza Konrad Lange - csak akkor történhetik meg, ha bennünk már eleve van némi elfogultság a művészi alkotás mellett. Ilyenkor "tudatos öncsalás"-sal dogozunk. Aki ezt nem előlegezi, az a legnagyobb remekművet sem értheti meg.
Minél többet töprengek a szépség mivoltáról, ennek a fölfogásnak kell igazat adnom.
Erre egy rikító példát hozok föl. Walt Whitman egy kétsoros költeményét, a "Szép asszonyok"-at. Híres, méltán bámulatos vers ez. Minden angol nyelvű versgyűjteményben ott szerepel. Az amerikai költő egyszerűségét, gyermekiségét, gyermetegségét és gyermekségét, szeszélyét, hevét, szenvedélyességét szinte dióhéjban mutatja be. Annak idején én is fölvettem a háromkötetes antológiámba, a "Modern költők"-be. Így szól:
"Asszonyok ülnek, vagy mennek - egyikőjük öreg, másikuk fiatal - Szépek a fiatalok! de az öregek még szebbek!"
Aki ezt hidegen, pusztán az eszével olvassa, elkacagja magát. Talán kaján jókedvében föl is kiált: "Hát akkor fuss az öregasszonyok után, öleld-csókold ráncos szipirtyóidat és vén csoroszlyáidat, nekem azonban hagyd meg a fiatalokat." Ez a bíráló az egész költeményt sült szamárságnak tartja. Ebben - maga szempontjából - igaza is van. A fiatalasszonyok arca rózsaszín, fogsora hibátlan. Általában szebbej, mint a töpörödött, foghíjas anyókák. De ennek a bírálónak még sincs igaza. Nem úgy közeledett a vershez, ahogy kellett volna. Hiányozott belőle az áhítat, az a "tudatos öncsalás", amely nélkül nincs költészet és nincs olvasó sem. Mihelyt megtalálja ezt, megtalálja azt a hangkulcsot is, mellyel helyesebben olvashatja a szöveget. Akkor egyszerre föltárul majd előtte mélyebb és magasabb, jelképes értelme.
A szépséget nem csak kilószámra mérik. Másképp is lehet azt tekintetni, mint a fodrászműhelyekben s a nemzetközi szépségversenyeken. Azok az öregasszonyok, akikről Walt Whitman szól, tele vannak lélekkel. Homlokukat megnemesítette a fájdalom. Fáradt, kihamvadó szembogarukban az emlék izzik, a jóság és tudás. Mellettünk a fiatalasszonyok valóban színtelenek, üresek és tartalmatlanok. Minderről egy árva szó sincs a költeményben. Ott csak egy vakmerő állítást olvasunk, azt hogy a fiatalasszonyoknál szebbek az öregek. Ez első pillanatra ostobaságnak látszik, vagy valami rossz tréfának, képtelenségnek. Meg is hökkent bennünket. Kihívja bírálatunkat. Hevesen ellentmondunk neki. De ugyanekkor - szinte az ellentmondás lendületében, a tiltakozás hatásaként - buzogni kezd érzésünk. Ez az érzés maga a költemény. A költemény nem a papíron van, hanem bennünk. Mi alkottuk meg, majdnem önkényesen. A szöveg csak ugródeszkául szolgál. Szavai többek annál, amit hétköznapon jelentenek. Elrendezésükben titkos értelmet fedezünk föl. Fölöttünk, alattunk, mögöttünk pedig az érzések, a gondolatok, az erkölcsi ítéletek titkos zenéje zendül meg. Egy csoda történt. Megszületett szépség.
A példa - amint jeleztem - talán túlontúl jó. Walt Whitman újító volt, forradalmár. A költészet régi, szokott fogásait elvetette. Magát a füstölgő ősanyagot dobta elénk. De mernék arra vállalkozni, hogy ugyanezt más versekre vonatkozólag is kimutassam, melyek pompás köntösben jelennek meg, ütemeik és rímek gazdag zenei fölszerelésével. Hozzájuk is szükséges a jóindulat, a bizalom, az odaadás. Ezek nélkül megsemmisülnek. Nincs olyan "hatalmas" és "lenyűgöző" vers, mely az olvasót föltétlenül le tuidná venni a lábáról. Végre hiába van előttünk a Csendes-óceán, vagy a Himalája, csak el kell fordulnunk, már nem léteznek számunkra. A csodát az olvasónak akarnia kel. Ebben egyenrangú társszerzője a költőnek. Úgy kell ezt akarnia, mint a felejes álmot annak, akit a felejező kezel. Legalábbis le kell ülnie, legalábbis azt kell akarnia, hogy ne akarjon, csak azt, amit a másiok akarat akar, a szépség: önsugalmazás, egy megvelelő, erre alkalmas ürügy alapján.
Éppen ezért merőben értéktelen minden bírálat, mely kívülről, fölényesen-hetykén vesz szemügyre egy művészi alkotást s előzőleg nem igyekezett ezzel az önsugalmazással a közelébe férkőzni. Az ilyen vírálat nem egy munkát tagad. Magát a művészetet, annak alapelvét tagadja. Az igazi bírálat csak meghatott lehet, csak elfogult a művészet javára, csak áhítatos, de ennek keretén belül természetesen éles és kegyetlen is, csak azt keresheti, hogy egy költeményben mennyiben van meg vagy nincs meg az, amit a költője szándékolt és mennyiben sikerült, vagy nem sikerült neki előmozdítania az olvasó "tudatos öncsalását", mely voltaképp végrehajtja az alkotó végakaratát, megvalósítja sugallatát, tetté váltja az igét.

Kosztolányi Dezső

Én szépnek látok mindent, bármit is csinálsz, meglátom benne azt, ami mögötte van, ami igazán számít
mert én csak ezt érthetem, halandó vagyok. Akit rajzolsz, téged, aki rajzol, s benne magamat, s e találkozások együtt adja együtt mindazt, amit egy műved nyújthat...

Paplan alatt

2008-03-15T20:51:00.000+01:00

Dicső nemzeti ünnepünk, éljen, hát inkább Rókalyánykáztam meg fizikáztam helyette. Nem tudom értékelni annyira ezt az eseményt, hisz már tanultam hogy mennyire csak ártott, sem mint hozott hasznot a hazánknak.
Mert hisz fölösleges volt. Gazdaságunk ha lassan is, de fejlődésnek indult, ezáltal a polgári átalakulás a kapitalizmus felé. Erre meg forradalmat csinálunk. Igaz, úgy tűnt szétesik a Birodalom hisz Észak-Itáliában és német területeken is forradalom volt, Bécsben is. De ebbe nem tudtak belegondolni Kossuthék, ugyan mekkora esélye lehet mindennek. Ugyan a nagyhatalmaknak mi haszna lenne megannyi független országból Közép-kelet Európában?
Ráadásul ha sikerülne is a szabadság harcá avanzsált forradalom, ott lett volna megannyi kisebbség, mint a horvátok, szerbek és románok, akik szintén függetlenséget akartak, s harcoltak is legalább nagyobb jogokért a szabadság harc alatt. (szlovákoknál nem igazán jelentkezett ekkor a nacionalista érzés)
S maga Kossuth is vallotta, hogy Magyarországon mindenki magyar, csak nem mindenki beszél úgy... vicces :D
Visszatérve 15.-re, az is egy paródia volt. Hisz a nép nem akart forradalmat, épp csak nem volt jobb elfoglaltságuk aznap, így szívesen hallgatták Petőfiéket. Akik még egy nyomtatni sem tudtak volna, ha Landerernek nem "kéri' őket" hogy akkor foglalják le a nyomdát :D Táncsicsról meg azután sem hallottunk sokat...
Nos szó mi szó, azon kívül hogy csak újabb döfést adtunk országunknak akkor, hogy nem Széchenyi politikáját hanem Kossuthét választottuk, egy vitathatatlan. Legalább valami féle egysége lett az országnak, ami kissé ironikus, de hát... :)

Nem csak ma

2008-03-08T15:57:00.000+01:00

Nem lehet elég

Köszönni léted,
elkapni pillantásod,
érezni érintésed,
eleven álmom!

Csodálni megértésed,
vágyni mosolyod,
meleg ölelésed,
forró csókod!

Köszönni az életet,
a családi fészket,
köszönni Istennek

nem lehet eléggé nektek,
hogy éltek a hálátlanoknak,
köztük nekem.

2008-02-26T18:21:00.000+01:00

Nem több apró csörrenés,
amint levernek egy poharat
s esik millió darabra mi
egykor egy volt, fénytől
csillogón, vigyázz, az megvághat!

Mi a fenét akarsz vele?
Semmire sem jó az inmár,
még ha igaz kristály is, vagy
alkothatta művész keze,
vesd szemétbe már!

Csupán ennyi maradt,
vidám éjszakák, esküvők,
ölelkezések, rég nem látott
testvérek, emlékek...
Ím eltört egy kereszt előtt.

Borát a poros szőnyeg issza,
szívja mohon az utolsó cseppig,
de semmi sem vész kárba,
csonka teste fölött gyűrűs kéz,
s már van ki felette verekszik.

Mondják érte, pedig egyet gondolnak
igen, végre vége.
Újat vesznek hát kézbe, szebbet,
ragyogóbbat... szürkébbet.
A töröttet pedig rakják félre,

azt pedig a kosz elnyeli,
nem marad más a végére,
csak apró vágások jutnak
azoknak, kik sováran nyúltak érte.
Kevés szilánk fúródott csak mélyre.

Ádám a földön

2008-02-05T23:47:00.000+01:00

Árnyjárós erdő mélyén, nyár este
Szűztiszta égen fényes csillagok
Alatta Holdfényben fürösztött tisztáson
Roppant máglya ég, hegedű szól a vállon
Bebújva kövek alá, emberi fülbe
Lányok és ifjak táncolnak körbe körbe,
Mezítláb a virágon nesztelen, meztelen
Míg öregek ülnek le a lapos köre.
Egykor ők is így táncoltak,
egyik lánytól, fiútól a másikhoz,
de már elfáradtak, gyermekeik töltik be
Most ők néznek először a szerelembe szembe.

Rég is ily este volt, első békében.
Már nem volt mi leigázza őket,
Természet tomboló viharai, sem ellenséges népek
Sokszor áztatott vérben kardjai.
Megjárták a síralom útját,
kínköves poklok poklát
de vált-vált vetve kiállták a próbát
Mindenük meglett hát mit egy ember kérhet,
ételt, italt, gyermeket,
s azóta is köszönik megannyi égi lénynek
áldják az ős szellemet.
Így volt már több emberöltönyi ideje,
adták egymásnak a tudást szájról szájra, szerszámot kézről kézre. Dalokat, meséket, legendás sárkányöléseket...
Ringatva álomba a dedet, ha már várta az álom.

Együtt örülnek, velük már a vad,
A tündöklő Hold dalukra dagad,
míg nem reggel lesz, s múlik az éjszaka,
jön az öregeket hívó angyal szava...
Ők felállnak, vissza nem nézve
lépnek az erdő hívogató sűrűjébe
Eltünnek, ekkor hozza Nap a gyermeket,
s aki tegnap táncolt, ma szánt, arat és vet,
ahogy elöttük sok ezrek vágyai
az élet fájdalmai had adassék meg mind neki.

Feathers......

2008-01-27T18:25:00.000+01:00

Felnézek... az ég magas... apró folt- imbolyogva arcomra hull a magasból megperzselt tollam. Tűnődve nézem...fehér volt... most szürke... bőrömre penge csíkot égetve idézi az eget kettészelő Holdat.
Olyan lágyan suhannak a könnyű felhők... nem olyan régen velük suhantam... most is szárnyalnék...de még mindig fáj, hátamon törött szárnyaim véres csonkja...
Egy fodros kis bárányfelhővel játszottam, s egek vastag rétegén át, a földre letekintettem én. Sokszor bámultam, vágyódva a zöld legelőket, tavaszi párákat, kristályszín hegyi forrást, égtükör tengereket, s bámultam őt is... magányos volt... mindig.
Gyakran nézett fel az égre, át puha felhőkön, tekintetével átfúrva még a galaxist is.. csak engem nem látott meg soha...
Nap- nap után egyre lejjebb ereszkedtem... tilos volt a Földre mennem, mégis, egyre közelebb értem... pár nap múlva csupasz lábujjaim érintették a talajt- csiklandoztak a fűszálak. Egy hétre rá követtem minden lépését, megráztam neki az almafát, kagylót gyűjtöttem neki a parton. Mellette ültem, mikor a nap nyugodni tért a sziklás vonulaton...
S vártam...vártam, hogy végre észre vegyen... kék szemeivel a távolba révedt, csillagok millióit láttam bennük... Könnyem kicsordult, behunytam szemeim. Szárnyaim kitártam, felröppenő testem alól légbe emelkedett ezernyi könnyed virág... egy angyal lélegzete volt ez csupán...
Másnap ismét meglátogattam... tudtam, egyre kevesebb időm van. A mezőn sétált, egyedül, ismét, de mintha boldogabb lett volna... Egy tollat őrzött, fehéret...az enyémet... mosolyogtam. Tudtam, hogy végem van. Elé léptem, karom kinyújtottam. Ujjaimmal lágyan megérintettem. A szemébe néztem...s szemeiben megláttam önmagam... ő sírt...én mosolyogtam.

Egy pillanat volt csupán... engem visszarántott az Ég, őt magához láncolta a Föld.
Megszegtem a törvényt... beleszerettem egy halandóba... elhagytam az Eget, s hagytam, nem, vágytam, hogy lásson. Megfosztottak szárnyaimtól.. ember lettem... most itt fekszem.. Magas fűben, virágszagú légben...

Apró folt... imbolyogva kezembe hulló vakító fehér toll...az övé... felnézek- suhanó felhők...s én könnyezve mosolygok...

Egyedül járok, szürke minden, nem kell sovány ebédem sem... minek, hisz fölösleges az nekem... de egyszer csak valami halvány fényt látok az égen, ami gyorsan eltűnik a messzeségben... Ahogy vele együtt eltűnt a nap is, kit este követi sötétben köpenyében, s ismét üres bennem minden.

Sokáig csak a semmi társam, azonban váratlanul újra felragyog, de ahogy jött, üstökösként lángol tova, majd halvány pont lesz a hideg télben, képzeletem közt csillog tovább. De én csak megyek előre, s hiszem, talán, mégis van egy csöppnyi reménységem... mélyen magamba zárom-e kis csodát. Gyakran nézek fel az égre, keresve kumuluszok piszkos sokaságán, áthatolva időn s, téren, mindhiába... őt azonban sehol nem lelem...

Ekkor feladnám, talán hiú volt ábrándom, magányomon egy öreg ráncos fával osztozom... Így végzem én is, öregen s megtörten? Neked is volt valakid, ne hazudj nekem... de hisz tudom én, hogy vágyódni egy angyal után elképzelhetetlen, egészen addig még elém a földre nem száll, hihetetlen. Azt hiszem káprázik szemem, tökéletesebbet Isten nála nem teremthetett, álmodni sem tudtam, s nem fogok soha szebbet. Most már nem is kell, hisz itt van velem, újra lángol a nap, fénylény ő, megfoghatatlan tündöklés... ő, kinek hangjából madarak születnek, szárnycsapásaitól virágba borulnak a kopár kövek, tekintete fénytengerében úszik a rét, a part, minden... a szívem... a szívem, ami majd megszakad mikor elszáll innen, egyedül maradtam ismételten, s neki csak bennem és öklömbe szorított tollában élt tovább ragyogása... hát csak ennyi lett volna a leírhatatlan csoda, végre mikor érzékelhető lenne, foszlik el, mielőtt megérinthettem volna?
De nem hagyott el, én ostoba, majdnem eszem vesztem... tévedtem, hisz másnap ismét eljött hozzám. Magányom már ismét tova, boldogságom az ő képében visszatér nyomban... elém lépett s megérintett, azonnal perzselő tűz égette el énemet. Ő mosolygott, szememből könnyek bukfenceztek elő, létezhet hát ilyen? Akarom, csak ennyi kell nekem...

Ennyi volt, hirtelen ért véget. Szétmarcangolt testem a mélybe veszett, kitépték belőle lelkemet. Most már én szárnyalok, egyedül az égen, csillagok s napok közt, mosolyogva a bölcsek felé, kik nyers tudásban látnak csak értelmet, el sem tudják hinni, nem hogy képzelni, milyen az ha a szív valakit szerethet.

Az ő helyébe léptem csak, senkinek érzem hozzá képest magam. Nem bírom, nem is akarom, ha valaha is kaptam, isteni mivoltom érte megtagadom. Fekete szárnyaimon milliárd csillagok, éjjel-nappal, csak az ő nyomában vagyok. Követem suttogó szélben, árnyékot nyújtó fa levelei közt, meztelen testet ölelő tiszta vízben. S bár meg nem érinthetem, mégis magamnak érzem.

Csak pár dologra gondoltam, hogy érdemes legyen arra hogy áthozzam. Ez a kettő lett, előbb Luna írása, majd az karcolatom.

Dolgok... itt is

2008-01-27T16:38:00.001+01:00

Reggel, eső, szél, angyalok, égiek, mosoly, szépség, szeretet, szerelem, dallamok, testvérek, csönd, hegyek, séta, öléls, pokróc, nyúúú, levelek, csíklandozó meleg, apró fények, este.

A labdát Lunus megtartom :)