Pokróc barlang

Két óra tíz perce, hogy elmúlt már éjfél.
Szemben vak farkast ásítva simogatok,
Mert lassan oszlik csak a sötétség,
Melyhez alig alig segítenek a csillagok.
Régen volt, mikor nappal volt az éj.
Délelőtt a szép álmok nyugalma
Délután a harminc fokban alig éltem még
Mielőtt elérkezett tetteim sorozata.

Lehetett a ránk omló ég hűvös vagy forró,
mint Tisza pulcsi rajtunk remekül állt.

De ez befejezett múltidő, ráadás,
A múlt előtti múlt is végképp kihunyt
Majd teljesen, épp csak pislákolás,
Mint a lidérces fény szemében annak, aki elhunyt.
Van ilyen néhány, három ablakfőben
Vibrálnak, mint Holdfény a leengedett
redőnyön lyukain át telt idejében,
mígnem lassan újra elszenderedek.

Félálmomban aztán megjelenik egy
Széllel lovagló, aranyló, apró, német
Szembogár.

Ismerős valahonnan, talán még Győrből
De a bemutatkozást rutinosan kihagyjuk.
Míg dolgozik, nézem mi lett a Frauleinból,
Mert úgy tűnik a kérdéseket is átugorjuk.
Szememből lassan kitörli a képeket,
Így borul rám a homály, a nagy semmi;
Csak bennem maradtak képzetek
Jó helyen, azokat meg nem kell törölni!
Hálából hát vidd mind mit wind hátán
Mit mögöttem látsz - hisz ezért jöttél,
közülük való vagy te is - bár elég távol
Úgyse tudod, mert előfordulhat hogy néha tán
Visszapillantok, hiába is leszek egészen máshol.
Igazán kedves vagy segítesz nekem aludni,
Hisz messziről mi már nem fontos, oly szép!