Pokróc barlang

Székely Szabolcs - Játszótéri Dzsajadéva

Bálint ül csak a játszótéren, homokozik egyre,
a vár amit épít, nem elég óriás, nem elég széles,
nem fér bele a sok ág-darab Isten.

Bálint ül csak a játszótéren, homokozik egyre,
a térdét átöleli, a feje súlyos gondokkal teli város,
nincsen senki, aki neki segítsen.

Bálint ül csak a játszótéren, homokozik egyre,
a földön mellette van a lapát, a vödör, meg a sok-sok szerszám.
Bálint ásni akar, mert azt hiszi, kilyukad a Földnek másik végén.
Bálint ásni akar, hogy a csillagokon túl, majd az
Üveghegyek országába elérjen.

Bálint ássa a kútját a homokozóban, míg kicsi kezeire sár
tapad, izzad a homloka, tenyere, az ingujjával törli le
egyre a munka hevét, koszosan fel-felnevet olykor.

Bálint sír, csak sír anyukája ma jól megszidta,
hiszen nem ment haza délre.
Bálint most otthon van az ágyon pityereg, utána a
parkettának esik, padlót kaparássza a csillagokon túl majd az
Üveghegyek országába szeretne elérni.

Bálint elfárad, meg az álom is elnyomja, a hideg
ablak alatt el is alszik – álmait őrzi a Nagy Szobafogság.



Még első félévről ismerem Lackfi órájáról, csak a papír valahol elkallódott amelyre nyomtatva volt (vagy csak lusta vagyok megkeresni), de a net a segítségemre sietett