Nem több apró csörrenés,
amint levernek egy poharat
s esik millió darabra mi
egykor egy volt, fénytől
csillogón, vigyázz, az megvághat!

Mi a fenét akarsz vele?
Semmire sem jó az inmár,
még ha igaz kristály is, vagy
alkothatta művész keze,
vesd szemétbe már!

Csupán ennyi maradt,
vidám éjszakák, esküvők,
ölelkezések, rég nem látott
testvérek, emlékek...
Ím eltört egy kereszt előtt.

Borát a poros szőnyeg issza,
szívja mohon az utolsó cseppig,
de semmi sem vész kárba,
csonka teste fölött gyűrűs kéz,
s már van ki felette verekszik.

Mondják érte, pedig egyet gondolnak
igen, végre vége.
Újat vesznek hát kézbe, szebbet,
ragyogóbbat... szürkébbet.
A töröttet pedig rakják félre,

azt pedig a kosz elnyeli,
nem marad más a végére,
csak apró vágások jutnak
azoknak, kik sováran nyúltak érte.
Kevés szilánk fúródott csak mélyre.

Ádám a földön

Árnyjárós erdő mélyén, nyár este
Szűztiszta égen fényes csillagok
Alatta Holdfényben fürösztött tisztáson
Roppant máglya ég, hegedű szól a vállon
Bebújva kövek alá, emberi fülbe
Lányok és ifjak táncolnak körbe körbe,
Mezítláb a virágon nesztelen, meztelen
Míg öregek ülnek le a lapos köre.
Egykor ők is így táncoltak,
egyik lánytól, fiútól a másikhoz,
de már elfáradtak, gyermekeik töltik be
Most ők néznek először a szerelembe szembe.

Rég is ily este volt, első békében.
Már nem volt mi leigázza őket,
Természet tomboló viharai, sem ellenséges népek
Sokszor áztatott vérben kardjai.
Megjárták a síralom útját,
kínköves poklok poklát
de vált-vált vetve kiállták a próbát
Mindenük meglett hát mit egy ember kérhet,
ételt, italt, gyermeket,
s azóta is köszönik megannyi égi lénynek
áldják az ős szellemet.
Így volt már több emberöltönyi ideje,
adták egymásnak a tudást szájról szájra, szerszámot kézről kézre. Dalokat, meséket, legendás sárkányöléseket...
Ringatva álomba a dedet, ha már várta az álom.

Együtt örülnek, velük már a vad,
A tündöklő Hold dalukra dagad,
míg nem reggel lesz, s múlik az éjszaka,
jön az öregeket hívó angyal szava...
Ők felállnak, vissza nem nézve
lépnek az erdő hívogató sűrűjébe
Eltünnek, ekkor hozza Nap a gyermeket,
s aki tegnap táncolt, ma szánt, arat és vet,
ahogy elöttük sok ezrek vágyai
az élet fájdalmai had adassék meg mind neki.