Székely Szabolcs - Játszótéri Dzsajadéva

Bálint ül csak a játszótéren, homokozik egyre,
a vár amit épít, nem elég óriás, nem elég széles,
nem fér bele a sok ág-darab Isten.

Bálint ül csak a játszótéren, homokozik egyre,
a térdét átöleli, a feje súlyos gondokkal teli város,
nincsen senki, aki neki segítsen.

Bálint ül csak a játszótéren, homokozik egyre,
a földön mellette van a lapát, a vödör, meg a sok-sok szerszám.
Bálint ásni akar, mert azt hiszi, kilyukad a Földnek másik végén.
Bálint ásni akar, hogy a csillagokon túl, majd az
Üveghegyek országába elérjen.

Bálint ássa a kútját a homokozóban, míg kicsi kezeire sár
tapad, izzad a homloka, tenyere, az ingujjával törli le
egyre a munka hevét, koszosan fel-felnevet olykor.

Bálint sír, csak sír anyukája ma jól megszidta,
hiszen nem ment haza délre.
Bálint most otthon van az ágyon pityereg, utána a
parkettának esik, padlót kaparássza a csillagokon túl majd az
Üveghegyek országába szeretne elérni.

Bálint elfárad, meg az álom is elnyomja, a hideg
ablak alatt el is alszik – álmait őrzi a Nagy Szobafogság.



Még első félévről ismerem Lackfi órájáról, csak a papír valahol elkallódott amelyre nyomtatva volt (vagy csak lusta vagyok megkeresni), de a net a segítségemre sietett

Keringőből merített halmozások

Közel s távol viharlámpák,
körülöttük vérszívók,
lepkék és páncélosok
egymásba kapnak,
mert a föld felomlott az égre.
Van mit ellep teljesen a fű.
Sok az ismerős fény, de
ismeretlen a kék, meg az a barna.
Lényegesen semmi se változott
csak az ágak csiklandozhatnák a csillagokat,
de azok meg vagy nincsenek,
vagy a földre hullottak fentiként.
Klisé fáradt vagyok, így nyár estére,
belülről cirógat csak a hideg.
Mi vállam alatt volt, helye az is fáj,
csak megyek és megyek,
lépteimnél ropog a gaz, néhány bogár,
a kutyám meg már nem tudom merre jár.
Hangja ha volna elveszne a ciripelésben,
enyém is, majd követi azokat
a derengő alakokat mögöttem,
akik fejemből kalapács nélkül pattantak.
Fent a dombon fa alatt hintázik a Bálint,
lendületből a lába majdnem felér a Holdig,
de aki rajta, az aki, pillantásával visszalöki.
Száll vissza lassan s csalódottan,
de aztán újra nekirugaszkodik,
addig se ül önmagával egyedül,
mindezt muszáj neki.
A belvárosi képek átfedik egymást, mikor
cigarettafüstöt prüszköl egy sárkány
a képembe, ő bocsánat, én morgás
nélkül hagyom, de udvariasságból elfogadom
hogy felrepítsen a dombhoz.
Leparkol, majdnem felpréselve
engem egy sziklára, majd okádja
a szállóigét továbbra is.
Arcomba és mindenhova a vért
visszanyervén lépek a kisfiúhoz,
jelét nem adja hogy észrevett volna,
szemében tükröződik a fenti fény alakja.
Én pedig mikor hátrament közelebb
ér hozzám, megfogom a két kötelet,
magamhoz húzom, és így lököm újra
és újra és újra a hintán.
A sárkány meg csak fűstől tovább.

Nyuszipöri láv láv

Fészen kaptam, szóljon ide is. Remélem mindenkit nyakon öntenek rendesen, de olyan diszkréten, mint mi itthon, a vizet azért megmelegítjük (:!

Lőrinc Pál: Három füles

Három kis nyúl ül a réten.
Mesebeli faluszélen.
Előttük egy halom tojás,
Húsvét táján ez így szokás.

Festék is van jócskán, bőven,
Fut az ecset tekergően.
Tojáson a színes csíkok
Olyan, mint a fürge gyíkok.

Nyúlapó is megjön közbe,
Leül köztük ott a földre.
Nagy bajuszát simogatja,
Tojásokat válogatja.

Szebb az egyik, mint a másik,
Nincsen köztük mely hibázik.
Ügyes ez a három füles,
Nem lesz a tál sehol üres.

Jut is bőven minden házba,
Locsolóknak tarisznyába.
Kinek nem jut fusson ide,
Nyúlapó tesz a zsebibe.

Ez meg nekem, mert megérdemlem :D



u.i.: ezt elaludtuk, 11kor keltem, s a szomszéd állítólag már reggel 9kor felverte a fehérnépet xD

.
.
.
...Boldog névnapot előre is...

A vihar lassan se inal.

A fák egymáshoz bújva vacognak,
Felettük az ég tombolja ki magát
Kinek széles mosoly pihen komoly arcán.

Finoman fojtogató esőfüggöny
Lepi be az egész tájat,
Alatta fuldoklik az öreg föld
Fájdalmasan kiált fel minden rög.

Nyugodtan mégse aludhat nyughatatlan,
Mert sárba tipor minden lépés
Mit derengő árnyékok ejtenek
Mivel nincs élőt, nincs holtat, felvernek.

Szintelen alakjuk kivehetetlen,
Éji világban épp csak derengés,
Csupán két-két erősen fénylő pont
Lángja ér nálam partot.

Közeledem, közelednek felém
Lesz minden egyre élénkebb.
Lila, narancs, kék, ezüst és fehér
S azonnal élni kezd minden ér.

Hirtelen Grimm egy sötét meséjének
Bevezetőjében találom magam-
Ahol a Piroska épp elfogyott,
Egy malacka itt, egy maci amott.

Kifordította magát a világ.
Nem szivárványt hány a királylány.
Kevés lett a fóka, de több a goffy
egy gomb kapcs be, egy gomb kapcs ki!

Bár sejtettem, mindezt csak most látom
De az érzékelés már múlik is.
Szóval reménytelen nagyjából itt mindent,
Hiába nézem a túlvilágról fénylő pontot.

Messze valahol, alig látom
de mégis keresem tekintetemmel.
Kevés maradt, azt a markomba zárom.




Máshogyan régről, mára...

Nem,nem,nem,nem,nem,nem, megvan, tudom megvan,tudod,tudom,hogy tudod!