Pokróc barlang

A vihar lassan se inal.

A fák egymáshoz bújva vacognak,
Felettük az ég tombolja ki magát
Kinek széles mosoly pihen komoly arcán.

Finoman fojtogató esőfüggöny
Lepi be az egész tájat,
Alatta fuldoklik az öreg föld
Fájdalmasan kiált fel minden rög.

Nyugodtan mégse aludhat nyughatatlan,
Mert sárba tipor minden lépés
Mit derengő árnyékok ejtenek
Mivel nincs élőt, nincs holtat, felvernek.

Szintelen alakjuk kivehetetlen,
Éji világban épp csak derengés,
Csupán két-két erősen fénylő pont
Lángja ér nálam partot.

Közeledem, közelednek felém
Lesz minden egyre élénkebb.
Lila, narancs, kék, ezüst és fehér
S azonnal élni kezd minden ér.

Hirtelen Grimm egy sötét meséjének
Bevezetőjében találom magam-
Ahol a Piroska épp elfogyott,
Egy malacka itt, egy maci amott.

Kifordította magát a világ.
Nem szivárványt hány a királylány.
Kevés lett a fóka, de több a goffy
egy gomb kapcs be, egy gomb kapcs ki!

Bár sejtettem, mindezt csak most látom
De az érzékelés már múlik is.
Szóval reménytelen nagyjából itt mindent,
Hiába nézem a túlvilágról fénylő pontot.

Messze valahol, alig látom
de mégis keresem tekintetemmel.
Kevés maradt, azt a markomba zárom.




Máshogyan régről, mára...